Felvételi szülői szemmel

Blogunkban hétről hétre foglalkozunk az egyetemi, főiskolai felvételi kérdésével – de eddig elsősorban a diákok szemszögéből vizsgáltuk. Azonban a továbbtanulásnak, felvételinek az érintett tanulón kívül van egy másik nagyon fontos szereplője is, aki nem más, mint a szülő. Hiszen a gyermek sikere a szülő sikere, ahogy a gyermek csalódottságában, szomorúságában a szülő is osztozik.

Mit érez a szülő, ha kiderül, hogy gyermekét nem vették fel?

Elkeseredettséget? Dühöt? Haragot? Bármi is zajlik Benned szülőként, fontos, hogy tisztázd magadban az érzéseidet. Méltatlannak érzed, hogy a gyermeked nem jutott be a felsőoktatásba? Hibáztatod a rendszert, esetleg hibáztatod a gyermeket? Fontos, hogy tudd: az érzéseidhez jogod van, azonban nem szabad hagynod, hogy ez hosszú távon közéd és a gyermeked közé álljon.

Beszélgessetek!

Az első és a legfontosabb, hogy beszéljétek át, beszéljétek ki magatokból az érzéseiteket. Számított erre, vagy hideg zuhanyként érte? Tudd meg, hogy ő hogyan éli meg a sikertelenséget, hogyan viszonyul most a jövőjéhez. Van B terve? Sokkal könnyebben, gyorsabban juttok közös nevezőre, ha meghallgatod őt, és próbálod magad a helyébe képzelni.

Kétféle szülő van, Te melyik típusba tartozol?

A szülő feladata (többek közt), hogy szárnyakat adjon a gyermekének. Olyan stabil hátteret biztosítson, melyre támaszkodva a gyerkőc kibontakoztathatja és megvalósíthatja önmagát. Van az a szülő, aki egy sikertelen felvételit követően beletemetkezik a problémába, és hagyja elhatalmasodni magán: borzasztó, de nem lesz a gyerekemből orvos, ügyvéd, stb… És van az a szülő, aki tudomásul veszi, hogy ez most nem jött össze, de a probléma helyett a megoldásra fókuszál: lássuk, milyen lehetőségek vannak még…

És milyen lehetőségek vannak még?

Eláruljuk: rengeteg! Ilyen például a nyelvtanulás, a munka (akár külföldön), a jogosítvány-, vagy egy államilag finanszírozott OKJ-s bizonyítvány megszerzése. Ez utóbbi igen praktikus, hiszen egy szakmával a kezében megnyílik a világ a gyermek előtt!

Például a vendéglátás…

Szakács, cukrász, vagy pincér képzéseink évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ennek egyik oka, hogy tanulóink az ország legkiválóbb szakoktatóitól sajátíthatják el a fenti szakmák minden csínját-bínját. Az órák érdekesek, fordulatosak, élvezhetőek, a közösség kiváló, jól felszerelt tantermeink, tankonyháink pedig tökéletes környezetet biztosítanak a tanuláshoz.

Tehát, ha a gyermeked érdekli a vendéglátás, szívesen dolgozna szakácsként, cukrászként, vagy pincérként, akkor szeretettel várjuk őt államilag finanszírozott, két éves, OKJ-s képzésünk egyikén! Ugye, hogy nem kell a felvételi eredmények miatt keseregni…?

Érdekel a vendéglátás?

Tekintsd meg képzéseinket, vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy ide kattintva add le a jelentkezésed akár most!

Telefon: +36-1-4035504, +36-1-4033585, +36-1-3185064

E-mail: info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.