A zserbó-rejtély nyomában
Hiszitek vagy sem, a zserbó szelet magyar eredetű sütemény, ekképp valódi hungarikum. Bár megalkotója, Gerbeaud Emil svájci származású cukrászmester volt, azonban amikor először megalkotta mindannyiunk kedvencét, a zserbót, már Budapesten élt. E heti bejegyzésünkben egy kis időutazásra hívunk, hogy Te is megismerd a karácsony egyik nélkülözhetetlen „kellékének” történetét. Fedjük fel a zserbó-rejtélyt!
Nos, ami azt illeti, egyáltalán nincs könnyű dolgunk, hiszen legalább háromféle mítosz is kering a zserbó sütiről, amelyeknek többnyire csak a kezdete hasonlít. Talán annyi bizonyos, hogy Kugler Henrik, a Vörösmarty téri Kugler Cukrászda tulajdonosa (az ő nevéhez köthető a mignon, amiről egyik kiváló költőnk, József Attila versében is olvashatunk) hívta Budapestre Gerbeaud Emil urat, hogy rábízza cukrászdája vezetését. Igen, jól gondolod, ez az a bizonyos, híres-neves Vörösmarty téri Gerbeaud cukrászda (amelyet akkor még Kugler Cukrászda néven ismertek az emberek). Tehát, 1884-ben megérkezik Budapestre Gerbeaud Emil, és átveszi az intézmény vezetését. Ettől a ponttól azonban háromfelé ágaznak a szálak.
Egyesek szerint Monsieur Emil ezzel a különleges süteménnyel alapozta meg világraszóló hírnevét, mások azt állítják, hogy a sütit csak az I. világháború végén mutatta be. A harmadik változat szerint az 1958-as világkiállításra készült a cukrászati remekmű. Mindenesetre a szakácskönyvekben az 1950-es évektől találkozhatunk zserbó receptekkel, a cukrászdák kínálatában pedig az 1948-as államosítás után tűnik fel.
Tehát, a zserbó eredetét valóban rejtély övezi, bár annyi bizonyos, hogy nem telhet el karácsony nélküle. Ha esetleg a közelgő ünnepek alkalmából zserbó-sütésre adod a fejed, akkor ne felejtsd el az ökölszabályt: ne spórolj a töltelékkel! Az omlós tésztalapok közé bátran tegyél bőven baracklekvárt és darált diót, a zserbó esetében szinte lehetetlen túllőni a célon! A tetejére pedig szintén sok-sok csokimáz kerüljön, hiszen ez amellett, hogy isteni ízt az a süteménynek, le is zárja azt, így az ízek kellemesen össze tudnak érni alatta.
Ha eddig nem tervezted a karácsonyi zserbó sütést, akkor bízunk benne, hogy bejegyzésünknek köszönhetően mégis elgondolkozol rajta. Ha pedig végül elkészíted, akkor kívánjuk, hogy hatalmas sikert arass vele a vendégek körében! Kérdés esetén bátran fordulj bizalommal hozzánk! Ha pedig igazán profi zserbót szeretnél sütni, iratkozz be államilag támogatott cukrász képzésünkre!
Érdekel a vendéglátás?
Tekintsd meg képzéseinket, vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy ide kattintva add le a jelentkezésed akár most!
Telefon: +36-1-4035504, +36-1-4033585, +36-1-3185064
E-mail: info@gourmand-iskola.hu
Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.