6 tipp, hogy be tudd tartani az újévi fogadalmadat
Szilveszter este hajlamosak vagyunk könnyelmű fogadalmakat tenni, amelyek általában már az új év első napjain feledésbe merülnek. Egy Amerikában készült statisztika szerint az újévi fogadalmak mintegy 80%-át nem tartjuk be, ami viszont csalódottsághoz, elégedetlenséghez vezet. Az új évhez közeledve ezúttal 6 szuper tippet adunk nektek. Ezeket szem előtt tartva talán könnyebb lesz betartani, amit szilveszter éjjelén megfogadtok.
Először a cél, és ahhoz az eszköz
Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy szeretnél leadni 5 kilót. Ez esetben ne azt fogadd meg, hogy heti ötször elmész futni, mert valószínűleg ezt nem fogod betartani. Gondold végig, hogy melyik sport áll hozzád a legközelebb, és hogyan tudnád azt beilleszteni a mindennapjaidba. Válassz olyan mozgásformát, amit szívesen űzöl, és ütemezd úgy, ahogy valóban tudod vállalni, akkor is, ha ez csak heti két alkalom.
Haladj lépésenként
Egyszer egy okos ember azt mondta, hogy „egy elefántot falatonként kell elfogyasztani”, és ez bizony nagyon is igaz. Ha van egy célod, azt bontsd kisebb részcélokra és haladj lépésenként, így garantáltan nem marad el a sikerélmény.
Jutalmazd magad
Nagyon fontos, hogy ne veszítsd el a motivációd, ezért azt javasoljuk, hogy minden részcél megvalósítása után jutalmazd meg magad valami aprósággal.
Ne hagyd, hogy mások eltérítsenek
Ne figyelj oda azokra, akik hitetlenkednek, nem bíznak a sikeredben, vagy csak legyintenek, amikor meghallják az új célod. Légy magabiztos, elszánt, kitartó és rendíthetetlen.
Ne feszülj rá
Bármi is legyen a fogadalmad, töltsd meg pozitív érzésekkel és gondolatokkal. Semmiképp se töltsd meg feszültséggel és ne támassz magaddal szemben irreális elvárásokat!
Egyszerre egy dologra fókuszálj
Ne halmozd a fogadalmakat, egyszerre elegendő egy dologra koncentrálnod. Például, ne akard egyik napról a másikra elhagyni az összes édességet, a tejtermékeket, az üdítőitalokat és a rágcsálni valókat, mert ez túl nagy változás lenne. Haladj fokozatosan; mondjuk hónapról hónapra. Így sokkal biztosabban jutsz majd el a célodig.
Minden Kedves Diákunknak és Leendő Diákunknak Boldog, Sikerekben Gazdag Új Évet kívánunk!
Érdekel a vendéglátás?
Tekintsd meg képzéseinket, vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy ide kattintva add le a jelentkezésed akár most!
Telefon: +36-1-4035504, +36-1-4033585, +36-1-3185064
E-mail: info@gourmand-iskola.hu
Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.