Mit tanulhatsz a legjobb női séftől?
2021-ben Pía Leónt választották a világ legjobb női séfjének. Ennek az eseménynek pedig elsősorban azért szeretnénk egy bejegyzést szentelni, mert ha végigtekintünk az életútján, akkor nagyon-nagyon sok mindent tanulhatunk tőle. Olvasd el bejegyzésünket, és használd fel belőle, ami inspirál, motivál vagy éppen ihletet ad!
A most 34 esztendős Pía León Peruban született, és elmondása szerint már kislány korában is folyton a konyhában sündörgött. 16 évesen a vendéglátásban dolgozó édesanyja mellett vállalt munkát, és minden idejét tanulásra, tapasztalatok gyűjtésére fordította. Miután Limában elvégezte a Cordon Bleu nevű iskolát, a spanyolországi Girona ment, hogy a háromcsillagos El Celler Can Roca étteremben dolgozzon.
Megjárta New Yorkot (a Ritzben tanult), végül visszatért Limába, hogy az Astrid y Gaston étteremben helyezkedjen el. Egyetlen vágya az volt, hogy felvételt nyerjen Virgilio Martinez éttermébe. Fel is vették, és nemsokára már executive séf pozícióban foglalkoztatták, a séf pedig megkérte a kezét (azóta is boldog házasságban élnek és közös éttermet vezetnek).
Pía és kedvese 2012-ben kezdték el együtt kidolgozi a Peru különböző ökoszisztémáin alapuló menü koncepcióját, melyhez botanikusok, biológusok és antropológusok segítségét is igénybe vették. A különleges étlappal Peru sokszínűségét kívánták megismertetni a gasztonómián keresztül. Első közös éttermük a Central volt, mely később elköltözött, illetve nevet és dizájnt váltott, ma Kjolleként üzemel.
Mit tanulhatunk meg Pía León történetéből?
Elsősorban azt, hogy a kitartás és a kemény munka meghozza gyümölcsét, pláne ha tehetséggel és elszántsággal párosul. Tudnunk kell, hogy merre vezet az utunk, és nem félhetünk végigmenni rajta (még akkor sem, ha a körülmények időnként hátráltatnak, vagy nem várt nehézségekbe ütközünk). Tántoríthatatlannak és eltökéltnek kell lennünk. Ahogy Pía León, úgy Elon Musk vagy Steve Jobs sem torpant meg soha, ha problémákkal találta szemben magát. Ez a világ a bátraknak áll.
Másrészt azt is megtanulhatjuk (ha már szóba került Elon Musk és Steve Jobs), hogy mernünk kell újítani. Píát nem az juttatta ehhez a díjhoz, hogy recepteket magolt be, és gépiesen elkészítette azokat. Hanem, hogy gondolkodott, kísérletezett, próbálkozott. És biztosan volt pár olyan ötlete, ami kudarcba fulladt (ezt nem tudhatjuk), de ezeket valószínűleg kidobta, és rendületlenül ment tovább. Vedd ki Pía történetéből, amit fel tudsz használni, tedd el magadnak, és használd! Légy ambiciózus, légy újító, légy önmagad- a gasztronómiában is!
Érdekel a vendéglátás?
Tekintsd meg képzéseinket, vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy ide kattintva add le a jelentkezésed akár most!
Telefon: +36-1-4035504, +36-1-4033585, +36-1-3185064
E-mail: info@gourmand-iskola.hu
Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.