Stresszelsz? Inkább meditálj!

Miért jó, mi szükség van rá, hogyan kell csinálni, milyen gyakran kell csinálni, mennyi időt vesz igénybe, mi kell hozzá? ha az ember meghallja a meditáció szót, akkor nagyjából ezek a kérdések merülnek fel benne. Ebben a bejegyzésünkben igyekszünk mindezt megválaszolni, és mutatunk neked egy néhányperces rövid gyakorlatot is, amit kezdőként is biztosan élvezni fogsz.

Mi a meditáció?

Befelé fordulás magadba és a jelenbe. A világunk tele van ingerekkel, a telefonunk folyamatosan pittyeg, amiközben a televízió szól a háttérben, állandóan úton vagyunk, rohanunk valahova, és többnyire olyan gondolatokkal van tele az agyunk, hogy mi mindent kell megcsinálnunk, miről feledkeztünk el, hány helyen kellene lennünk egyszerre vagy éppen mit rontottunk el, mit kellett volna másként csinálnunk. És tudod, mi a közös a fentiekben? Hogy egyiknek sincs semmilyen kapcsolata a jelennel. Azaz, egyfolytában a múlton rágódunk, vagy a (meg nem történt, feltételes) jövőn kattogunk. Sosem vagyunk a jelenben. A meditáció megtanít a jelenre összpontosítani.

Miért jó, ha a jelenben vagy?

Mert sem a múltadat, sem a jövődet nem tudod MOST befolyásolni, úgyhogy teljesen feleslege (és káros) olyan gondolatokba beletekerned magad, hogy mi lett volna, ha… illetve mi lesz, ha… Ráadásul, ha állandóan ezeken tipródsz, az előbb vagy utóbb szorongáshoz vagy akár depresszióhoz vezet, amit rendszeres meditációval elkerülhetsz.

Mi kell a meditációhoz?

  • Valójában csak te, senki és semmi más. Válassz magadnak egy nyugodt zugot a lakásban, ahol nem érnek ingerek. Kapcsolj ki minden zajforrást (telefont, tv-t), tedd ki a macskát a szobából és csukd magadra az ajtót.
  • Helyezkedj el kényelmesen, lehetőség szerint ülő vagy fekvő pózt válassz, amiben el tudsz lazulni. A gerinced legyen egyenes, a végtagjaid ne keresztezzék egymást.
  • Hunyd le a szemed, lazulj el és kezdj el a légzésedre figyelni. Mit lehet a légzésen megfigyelni?- kérdezed most, ha eddig még sosem meditáltál, és pontosan ez a lényeg. Hogy megtanulj olyan dolgokra összpontosítani (a jelenben), amire eddig sosem próbáltál. Lélegezz, és figyeld meg, hogy hova jut a szervezetdben a levegő (a tüdődbe vagy a hasadba), milyen ütemben lélegzel, és ez milyen érzés.
  • Fontos, hogy ne hagyd közben elkalandozni a gondolataidat. Ha a múlt vagy a jövő irányába szöknének, akkor szépen tereld vissza őket a jelenbe, magadra.
  • Néhány perc után engedd el ezt az állapotot, lassan nyisd ki a szemed, állj fel, nyújtózz egy nagyot és igyál néhány korty vizet. Na? Milyen érzés most?

Ez egy nagyon egyszerű gyakorlat, valójában a meditáció előszobája inkább, de önmagában is igen hasznos, ha rendszeresen végezzük. Ha naponta szánsz néhány percet rá, akkor hamarosan életed minden területén érezni fogod a pozitív hatását.

Érdekel a vendéglátás?

Tekintsd meg képzéseinket, vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy ide kattintva add le a jelentkezésed akár most!

Telefon: +36-1-4035504, +36-1-4033585, +36-1-3185064

E-mail: info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.