5 tipp: így spórolj év elején
Karácsony előtt bizony sokan hajlamosak vagyunk túlköltekezni, meggondolatlanul vásárolni. Ennek viszont sajnos általában az újév első hónapjaiban látjuk kárát, amikor is a felelőtlenül elköltött összegek hiányoznak a pénztárcánkból. De hát ez már megtörtént, ezen most már kár rugózni… Ebben a bejegyzésben 5 tippet gyűjtöttünk össze, ami segíthet az év eleji takarékoskodásban.
Állj ellen a leértékeléseknek
Az üzletek ünnepek után mindig elkezdenek akciózni, hogy kisöpörjék a rajtuk maradt portékát. Egy-egy bevásárlóközpontba betévedve pedig ember legyen a talpán, aki képes ellenállni a 60-70%-os kedvezményeknek. Ilyenkor sajnos hajlamosak vagyunk olyan cuccokat is felhalmozni, amire valójában semmi szükségünk, viszont még az a „csekély” összeg, amit elköltünk rájuk is tud hiányozni később. tehát az egyetlen fegyverünk, ha ellenállunk a kedvezmények okozta kísértésnek.
Shoppingolás helyett válassz új hobbit
A vásárlás endorfint szabadít fel az agyban, tehát instant örömérzethez jutunk általa. De nem a vásárlás az egyet ilyen tevékenység ám. Ilyen lehet a sport, a testmozgás, a kézműves tevékenység, a rajz, az éneklés – vagyis gyakorlatilag bármi, amihez érzel kedvet, affinitást, ami feltölt, megnyugtat, jó kedvre derít.
Drága kávézók helyett
„Csak beülünk egy kávéra”, amihez persze lecsúszik egy-két szelet süti is, meg egy ásványvíz, és máris súlyos ezreseket hagytunk ott egy kis délutáni csevelyért a barátainkkal. Azonban, ha a drága kávézók helyett átmentek egymáshoz, azzal az elköltött összeg gyakorlatilag nullára csökkenthető, a beszélgetés, a hangulat, az együtt töltött idő pedig ugyanolyan jó élményt nyújt.
Használt termékek, turkáló
Elromlott a hangfal vagy kellene egy új kabát? Ha nagy áruházláncok webáruháza helyett inkább a Facebook Marketplace-en keresgélsz vagy turkálók felé veszed az irányt, azzal minimum 20%-ot spórolhatsz ám. Csak ügyelj rá, hogy műszaki cikkek esetén tényleg jó minőségű, eredeti, esetleg garanciális terméket vásárolj.
Mondj le a házhoz szállításról
Ha rendelsz egy 4000 Ft-os könyvet, amit 1500 Ft-ért szállítanak házhoz, az bizony arányaiban nem éri meg. Azonban, ha felkerekedsz, és elmész érte magad, hogy átvedd az üzletben, azzal máris megspóroltad a szállítás díját, és csak a termék árát kell kifizetned.
Érdekel a vendéglátás?
Tekintsd meg képzéseinket, vedd fel velünk a kapcsolatot, vagy ide kattintva add le a jelentkezésed akár most!
Telefon: +36-1-4035504, +36-1-4033585, +36-1-3185064
E-mail: info@gourmand-iskola.hu
Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.