Alice csodaországban
Ki ne olvasta volna Lewis Caroll világhírű regényét a kislányról, aki…. Várj, kezdem újra, mert ez így nem lesz jó. Ki ne látta volna az Alice csodaországban című könyvből készült Disney rajzfilmet? Az alapmű 1865-ben látott napvilágot, azóta pedig számos generáció cseperedett fel rajta – vagy valamelyik (filmes vagy színházi) adaptációján. Most pedig mintha ismét virágkorát élné, egyre többen hozzák összefüggésbe a kvantumfizika alaptéziseivel, a színházak újra műsorra tűzték, különböző írókat ihlet meg a történet, a legnagyobb ruhaipar cégek pulcsikra nyomják vigyorkandúrt, a netes portálok pedig Lewis Caroll magánéletét firtatják. Mi történt, hogy Alice ismét előbújt a nyúlüregből?
Lewis Caroll, a szerző
Nem is szeretném leírni, hogy mi mindennel rágalmazták meg posztumusz ezt a zseniális, ám igen gyermeki elmét. Caroll matematikusként dolgozott az Oxfordi Egyetemen, a számok embere volt, azonban mégsem igazán találta a közös hangot kollégáival. Elsősorban a munkájának élt, ideje legnagyobb részét kutatásai tették ki, mindeközben azonban nem szűnt meg gyermek maradni, ennél fogva nem csoda, hogy gyermekek között érezte igazán jól magát, köztük lehetett önmaga.
Az Alice csodaországban című mese akkor született, amikor Caroll evezni vitte kollégája kislányait, és a csónakban mesélni kezdett egyiküknek, Alice-nek (nyilván egy Alice nevű kislány lett a mese főszereplője, hiszen a gyerekek olyan meséket hallgatnak legszívesebben, amelyekben ők maguk a főhősök). A kis Alice pedig imádta a „saját” történetét, így újra és újra elmondatta Caroll-lal, mígnem a történet kikerekedett és nyomtatásban is megjelent. Innen pedig már – ahogyan mondani szokás- történelem.
Áthallások, metaforák, szimbólumok és fizika
A kvantummechanika kutatásai az 1860-as években még igencsak gyerekcipőben jártak, így eléggé valószínűtlen, hogy Caroll ezek alaptéziseit szőtte bele a történetbe, bár tény, hogy az idő mibenléte nagyon foglalkoztatta őt. Ennél azonban sokkal valószínűbb, hogy ezek nagyrészét inkább az utókor látja bele a narratívába. Mindenesetre az tény, hogy Caroll egyrészt fantasztikus elme volt, másrészt pedig, hogy a könyvben megelevenedő karakterek és a történet bizonyos pontjai különféle értelmezések egész skáláját teszi lehetővé.
Tekintsd meg nappali/ esti, ingyenes képzéseinket!
Kérdés esetén keress bennünket bizalommal!
Telefon: +36-1-4033585, +36-30-1952790
E-mail: info@gourmand-iskola.hu
Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.